Musica Sacra – Jezsuita ünnepi egyházzene (2019)

Közel száz éves hagyomány, hogy a Jézus Szíve Jezsuita Templom pezsgő egyházzenei életét évente egy-egy nagyszabású koncerttel koronázza meg, melyet a templom MUSICA SACRA Kórusát is működtető Jézus Társasága Alapítvány szervez meg. Az elmúlt évben a zenei csúcspontot 2019. szeptember 7-ére szerveztük meg, ugyanis ezen a napon négyes ünnepet ült a magyar jezsuita rendtartomány: 1909-ben, … "Musica Sacra – Jezsuita ünnepi egyházzene (2019)" bővebben

Musica Sacra kórus – Mozart Requiem

A Jézus Társasága Alapítvány szervezésében a MUSICA SACRA Kórus 2018. november 11-én a Pesti Jézus Szíve Templomban előadta Mozart Requiemjét, amely méltán a zeneirodalom egyik legnépszerűbb és legkiemelkedőbb darabja. A KÓTA által „Hangversenykórus Cum Laude” címmel minősített énekkar 1970 óta énekel a jezsuita templom szolgálatában és élvezi az ottani közösség szeretetét. Számos rádió, CD és … "Musica Sacra kórus – Mozart Requiem" bővebben

Musica Sacra – Május köszöntő hangverseny, Jézus Szíve Templom altemplomának felújítása (2016)

MUSICA SACRA beszámolója a 2016. május 1-jén tartott „Május köszöntő” hangversenyéről 2016. május 1-én „Május köszöntő” hangversennyel kezdtük a hónapot a Pesti Jézus Szíve Templomban. Mint már annyiszor, ezen az estén is a Budapesti Vonósok Kamarazenekar volt a Musica Sacra Kórus “partnere” a koncerten, melyet a Bp. VIII. kerületi önkormányzat támogatásával tudtunk megvalósítani. A koncert elején Rónaszéki Tamás, … "Musica Sacra – Május köszöntő hangverseny, Jézus Szíve Templom altemplomának felújítása (2016)" bővebben

Pesti Jézus Szíve Templom családos tábora (2015)

A Jezsuita Rend által alapított Jézus Társasága Alapítvány elsődleges célkitűzései között szerepel a rend kulturális tevékenységeinek támogatása mellett a szociálisan rászorulók segítése. Fontosnak tartjuk, hogy programjainkat a rászorulók számára is elérhetővé tegyük. Hagyományunkat folytatva az idén is megrendezésre kerül családi közösségépítő táborunk. Ezzel hosszútávon megerősítjük a családok közösségét és lehetőséget adunk közösség alakítására. 2015.07.10-13. között … "Pesti Jézus Szíve Templom családos tábora (2015)" bővebben

Buxtehude: Membra Jesu Nostri kantáta ciklus előadása a Musica Sacra Kórusának előadásában

A Pesti Jézus Szíve templom Musica Sacra Kórusa több mint 30 éve működik a Jézus Társasága Alapítvány fenntartásában. 2013. év folyamán repertoárjára tűzte Buxtehude: Membra Jesu Nostri kantáta ciklust, mely négy alkalommal került előadásra. A helyszínek választása igazodott a darab szellemiségéhez, amely így katolikus és protestáns templomban is előadásra került. 2013. március 24-én a Jezsuiták … "Buxtehude: Membra Jesu Nostri kantáta ciklus előadása a Musica Sacra Kórusának előadásában" bővebben

A Musica Sacra Kórus olaszországi vendégszereplése

A Musica Sacra Kórus immár 42 éve szolgál és terjeszti a Szent Zenét országszerte és külföldön egyaránt. A Gruppo Corale Maranina Kórus 2012. évben ünnepli fennállásának 25. jubileumát és erre az ünnepre meghívta a Musica Sacra kórust is. Az ünnepség Olaszországban, Valdagno városában valósult meg, amire a magyar kórus öt napos utazáson vet részt. A … "A Musica Sacra Kórus olaszországi vendégszereplése" bővebben

Händel Messiás c. oratóriumának bemutatása a Musica Sacra Kórus előadásában

A Pesti Jézus Szíve templom Musica Sacra Kórusa több mint 30 éve működik a Jézus Társasága Alapítvány fenntartásában. A Kórusok Országos Tanácsától hangverseny kórus cum laude minősítést kapó kórus 2011 őszén három alkalommal adta elő Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumát a Budapesti Vonósok Kamarazenekar közreműködésével. A két vidéki és egy budapesti hangversenyen célunk volt, … "Händel Messiás c. oratóriumának bemutatása a Musica Sacra Kórus előadásában" bővebben

J. S. Bach: Magnificat c. műve a Musica Sacra Kórus előadásában

2014 november 30-án, egy alkalommal Advent első vasárnapján adta elő a Musica Sacra Kórus Bach: Magnificat című remekművét a jezsuita rend Mária utcai templomában (1085 Budapest, Mária u. 25.). Régi vágyunk volt, hogy a Musica Sacra Kórus úgy kezdhesse az adventet, hogy a templomi közösséget bevonva a karácsony várás misztériumába, közösen éljék át a szent … "J. S. Bach: Magnificat c. műve a Musica Sacra Kórus előadásában" bővebben

Karácsonyi CD készítése

A németországi Neue Bachgesellschaft tagjai között tartja számon a Jézus Társasága Alapítvány által fenntartott kórust, melynek következtében a kórus európai szintű kapcsolatai bővültek. A Musica Sacra Kórus 45 éve szolgál a Mária utcai Templomban és jelenti ezzel Józsefváros magas szintű zenei és kulturális életének színfoltját. 2014. év gazdag repertoárjából a kórus karácsonyi CD-t  készített, mely … "Karácsonyi CD készítése" bővebben