Vegyen részt Ön is munkánkban azzal, hogy a magyarországi jezsuiták alapítványa, a Jézus Társasága Alapítvány javára rendelkezik (adószám: 18064333-2-42)! Személyi jövedelemadója 1+1%-áról való rendelkezését szja-bevallásával együtt vagy akár attól függetlenül is benyújthatja legkésőbb május 22-ig a NAV eSZJA oldalán. Köszönjük, hogy tudatos rendelkezésével is hozzájárul a jezsuita kezdeményezések megvalósításához.
Évről évre nagylelkű barátaink, jótevőink közül jellemzően 600 felajánló rendelkezésének köszönhetően közel 6 000 000 Ft-ot fordíthatunk közösségeink, intézményeink sokrétű tevékenységeire.
Céljaink
A személyi jövedelemadó 1%-ából befolyt összegeket különféle célok megvalósításához kívánjuk felhasználni.
- Lelkiségi területen, az év során több alkalommal megrendezett, személyesen kísért lelkigyakorlataink részvételi díjának mérséklésére, a rászoruló lelkigyakorlatozók támogatására.
- Oktatási területen, a szakkollégiumainkban tanuló hallgatóink ösztöndíjazási rendszerére; egyetemen kívüli szakmai, társadalmi ismereteket bővítő képzéseink megvalósítására.
- Társadalmi és szociális programjaink erősítésére, melyek keretében az arlói roma közösségek felzárkóztatására, a menekültszolgálat tevékenységének támogatására, valamint a Gyökerek tábor hátrányos helyzetű, határon túli magyar gyermekek táboroztatására fordítjuk.
- Média-kultúra területeken, a médiaapostolság előmozdítása jegyében megjelenő könyvek és kiadványok kiadásának támogatására, valamint kulturális eseményeink költségeinek részbeni fedezésére.
Hogyan rendelkezhet adója 1%-áról?
- A NAV eSZJA oldalán
A legegyszerűbben úgy, ha ügyfélkapus azonosítójával belép a NAV eSZJA oldalára. Itt pár kattintással kiválaszthatja a kedvezményezett szervezetet, és elfogadhatja adóbevallási tervezetét. Jó tudni, hogy a NAV ebben az évben is március elejére elkészítette az adóbevallási tervezeteket.
- Postán vagy személyesen
Ha nem rendelkezik Ügyfélkapuval, nyilatkozatát postán vagy személyesen is eljuttathatja a lakcíme alapján illetékes NAV-fiókhoz. A borítékon tüntesse fel nevét, címét, adóazonosítóját, és a ragasztott felületen átnyúlóan írja alá.
Bármelyik rendelkezési lehetőséget választja, az alábbi két információra biztosan szüksége lesz:
Kedvezményezett neve: Jézus Társasága Alapítvány
Adószám: 18064333-2-42
Adója plusz 1%-ával a Magyar Katolikus Egyház szolgálatát támogathatja (technikai szám: 0011).
Maradjunk kapcsolatban!
A rendelkezés során lehetősége van arra, hogy megossza velünk elérhetőségeit. Ehhez kérjük, a rendelkező nyilatkozaton tegyen egy X-et a „Hozzájárulok, hogy nevemet és postai vagy elektronikus címemet…” mondat elé.
Köszönjük, ha e-mail címét is megadja a nyilatkozaton. Így az alapítvány eredményeiről, tevékenységéről és a felajánlásokból megvalósuló kezdeményezésekről könnyedén és környezetbarát módon értesíthetjük Önt.
Közösségünk ereje
Számítunk közösségünk erejére, szeretnénk felhívásunkkal 1000 főt sikeresen megszólítani, hogy minél nagyobb támogatást nyújthassunk az országszerte megvalósuló jezsuita kezdeményezésekhez. Hálával gondolunk az elmúlt évek felajánlóira, nekik köszönhetően közösségeink, intézményeink tevékenységeik megvalósításához biztos anyagi támogatást kaphattak.
Rendelkezés éve | Tudatosan rendelkező közösségünk (fő) | Felajánlásokból származó bevétel |
2023 | 693 | 7 925 393 Ft |
2022 | 624 | 6 069 669 Ft |
2021 | 786 | 6 555 719 Ft |
2020 | 758 | 5 627 567 Ft |
2019 | 672 | 4 864 599 Ft |
2018 | 609 | 3 931 951 Ft |
2017 | 576 | 3 571 697 Ft |
2016 | 703 | 4 278 823 Ft |
Videóüzenetek
Adományával is segíthet
A jezsuita szolgálatot az 1%-os rendelkező időszakon túl, az év során folyamatosan támogathatja. Adományát egész évben várjuk az alábbi bankszámlaszámra.
Kedvezményezett neve: JTMR Adományszámla
Számlaszám: 10702019-19014056-55200004 (CIB Bank Zrt.)
Közlemény: ADOMÁNY, az ön e-mail címe
Közösségeink, intézményeink és a Jézus Társasága Alapítvány kuratóriumának nevében köszönettel:
P. András Attila SJ
tartományfőnök
Jacsó Annamária
forrásfejlesztő
Az elmúlt években 1%-ból befolyt összegek felhasználásáról szóló éves beszámolók Közlemények az 1% felhasználásáról címmel megtekinthetőek oldalunkon.