MUSICA SACRA beszámolója a 2016. május 1-jén tartott „Május köszöntő” hangversenyéről
2016. május 1-én „Május köszöntő” hangversennyel kezdtük a hónapot a Pesti Jézus Szíve Templomban. Mint már annyiszor, ezen az estén is a Budapesti Vonósok Kamarazenekar volt a Musica Sacra Kórus “partnere” a koncerten, melyet a Bp. VIII. kerületi önkormányzat támogatásával tudtunk megvalósítani.
A koncert elején Rónaszéki Tamás, a kórus karnagya rövid ismertetőt mondott a mű keletkezéséről és aktualitásáról. Ugyanis ez a mű nem egy király, hanem, egy Mária kép jelképes megkoronázására íródott, amelynek előadása különösen aktuális május elsején, Anyák napján, amikor is mi, katolikusok Mennyei Édesanyánkat is köszöntjük.
A közreműködő Budapesti Vonósokon kívül természetesen muzsikáltak fúvós hangszeres művészek is, valamint híres énekes szólisták, akik művészetükkel igencsak emelték az előadás színvonalát. A zsúfolásig megtelt templom közönsége véget nem érő tapssal díjazta a fellépő művészek szolgálatát.
Mind a fellépők, mind pedig a hallgatóság számára felejthetetlen este volt ez a Május elseje.
Köszönet érte a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzatnak!
A Jézus Szíve Templom altemplomának felújítása
A Musica Sacra Kórus rendszeres templomi szolgálataira, esetleges egyéb koncertek adására való magasszintű felkészülése kapcsán elengedhetetlenné vált a Pesti Jézus Szíve Templom altemploma gyakorlótermének felújítása.
A falak víztelenítése, során magas pórustartalmú, kiváló páraáteresztő képességű, különböző oknál fogva átnedvesedett falazatok kiszárítására, szárazon tartására szolgáló szárazhabarcsot használtak a kőművesek. A falak vizesedését a talajnedvesség, talajpára elleni szigetelés teljes hiánya vagy hibája, magas belső páratartalom, gépészeti hibából átnedvesedett, de gépészeti szempontból kijavított falazat okozta. A kül- és beltérben egyaránt használható technikát választották az átnedvesedett falazatok kiszellőztetésére, szárazon tartására.
Az utólagos falszigetelést injektálásnak nevezett vegyi eljárás segítségével valósítottuk meg.
A munkafolyamat:
- vakolat leverése
- injektálás
- vakolat felhordás
- sima meszelés
Felújítás előtt
Felújítás után