A MAGIS 2014 című gyűjtés 2014. március 11-én indult a 2014. évi, Magyarországon megrendezésre kerülő, nemzetközi MAGIS találkozó anyagi segítésére.
A gyűjtés célja az, hogy az érkező fiatalok minél jobban tudjanak összpontosítani lelki élményeikre, a lelkiség megélésére. Továbbá jelentkezésüknek minél kevésbé szabjon határt anyagi helyzetük. Aki szívesen vesz részt az eseményen, az megélhesse a közös “többet, jobban” eseményt.
Adománygyűjtési eredmény
Aktuális: 2014. június 12-én a MAGIS 2014 találkozó segítésére irányuló adománygyűjtő kampányunk 3.118.249 Ft eredménnyel zárt.
Köszönjük minden nagylelkű segítőnek, hogy a befolyt összegből támogatni tudtuk a magyarországi ifjúsági találkozó résztvevőit. Anyagi terheik könnyítésével segítették egy nagyobb lelki élményben való elmélyülésben őket.