Segítsen, hogy támogathassuk szakkollégistáinkat! (2018)

Őszi adománygyűjtő kampányunk a szakkollégiumainkba ezekben a napokban beköltöző diákok javát szolgálja. Kérjük, anyagi lehetőségeihez mérten támogassa Ön is a magyar jezsuiták tehetséggondozó tevékenységét! A november 20-ig beérkező támogatásokat a nehéz anyagi helyzetben lévő, illetve a kiemelkedő szakmai és tudományos munkát végző hallgatók ösztöndíjára fordítjuk. A magyar jezsuiták fenntartásában működő szakkollégiumok munkáját mutatja be a … "Segítsen, hogy támogathassuk szakkollégistáinkat! (2018)" bővebben

Orgonafelújítás indul a Mária utcában (2017)

Segítsen ön is, hogy a jézus szíve jezsuita templom orgonája megújulhasson, és Isten nagyobb dicsőségére szóljon! „A hangszer sajnos nincs méltó állapotban, egy esetleges felújításkor minden eleméhez hozzá kell nyúlni” – szól a lesújtó szakértői vélemény a Mária utcai jezsuita templom orgonájáról, melyet 1894 óta nem kevesebb, mint hét alkalommal építettek át. Az egyre kevésbé … "Orgonafelújítás indul a Mária utcában (2017)" bővebben

Gyökerek Tábor 2016

Idén nyáron 2016. július 1. és 9. között immár a tizennegyedik Gyökerek Tábort rendezhettük meg, hála a lelkes segítő csapatnak és nagylelkű támogatóinknak. Az idei évben a BGA Zrt. és  Szerencsejáték Zrt. támogatása nagy anyagi biztonságot adott céljaink megvalósításához. Az adományukat a tábori élelmezésre fordítottuk. Ezt ezúton is nagyon köszönjük! Célunk többrétű volt: hátrányos helyzetéből … "Gyökerek Tábor 2016" bővebben

Musica Sacra – Május köszöntő hangverseny, Jézus Szíve Templom altemplomának felújítása (2016)

MUSICA SACRA beszámolója a 2016. május 1-jén tartott „Május köszöntő” hangversenyéről 2016. május 1-én „Május köszöntő” hangversennyel kezdtük a hónapot a Pesti Jézus Szíve Templomban. Mint már annyiszor, ezen az estén is a Budapesti Vonósok Kamarazenekar volt a Musica Sacra Kórus “partnere” a koncerten, melyet a Bp. VIII. kerületi önkormányzat támogatásával tudtunk megvalósítani. A koncert elején Rónaszéki Tamás, … "Musica Sacra – Május köszöntő hangverseny, Jézus Szíve Templom altemplomának felújítása (2016)" bővebben

Menekülés helyett tanulhassanak! (2017)

2017 tavaszán a „Menekülés helyett tanulhassanak!” kampányunkkal úgy döntött a magyar rendtartomány, hogy a hazai tudatosítás, valamint a menekültügy problémájának származási helyén történő kezelése érdekében a bejrúti Frans van der Lugt Központ oktatási tevékenységének támogatására fókuszál. Határozott meggyőződésünk volt, hogy a globális problémára a helyi szinten létrehozott kezdeményezés adhat gyógyírt, megoldást. Együttműködve a német rendtartomány … "Menekülés helyett tanulhassanak! (2017)" bővebben

A Szív – NOE (Nagycsaládosok Országos Egyesülete) összefogás (2015)

Lelkiség, kultúra, önismeret. Kinek jár mindez? Van egy vicc a testvériesen elosztott csokiról. Tehát: testvériesen – vagy inkább igazságosan? Nagycsalád. Szülők, gyerekek, akár még kicsik, akár már nagyobb némelyik, nagyszülők, további segítők, vigyázók. Sokat vállalnak. Nagyot vállalnak. Egymásért és másokért is. Olykor talán nélkülöznek is, hogy mindenkinek jusson. No de igazságosan vagy testvériesen? A magyar … "A Szív – NOE (Nagycsaládosok Országos Egyesülete) összefogás (2015)" bővebben

SzIK 25 – SzIKlára építünk (2015)

25 éves a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium, a SzIK2015 decemberében, a téli Barátainknak újság megjelenésével indult a 2015-ben 25 éves Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium javára az országos gyűjtési akció. Megszólítottuk a jezsuiták tágabb baráti körét, illetve további szimpatizánsokat, akik elkötelezettek a mai fiatal, keresztény értelmiség tudatos nevelése iránt. Cél: a kampány bevétele a szakkollégium fenntarthatóságát hivatott szolgálni. Megalapozni a szakkollégium hosszútávú üzemeltethetőségét, hogy a továbbiakban … "SzIK 25 – SzIKlára építünk (2015)" bővebben

Pesti Jézus Szíve Templom családos tábora (2015)

A Jezsuita Rend által alapított Jézus Társasága Alapítvány elsődleges célkitűzései között szerepel a rend kulturális tevékenységeinek támogatása mellett a szociálisan rászorulók segítése. Fontosnak tartjuk, hogy programjainkat a rászorulók számára is elérhetővé tegyük. Hagyományunkat folytatva az idén is megrendezésre kerül családi közösségépítő táborunk. Ezzel hosszútávon megerősítjük a családok közösségét és lehetőséget adunk közösség alakítására. 2015.07.10-13. között … "Pesti Jézus Szíve Templom családos tábora (2015)" bővebben

Gyökerek Tábor 2015

A „Gyökerek Tábor és Mozgalom” a budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium diákjai által 2003-ban életre hívott önkéntes kezdeményezés, melynek keretében szociálisan és a kulturálisan hátrányos helyzetű, határon túli magyar gyerekek táboroznak nyaranta az anyaországban. Idén 2015. július 17. és 25. között. A tábor keretében 35, 11 és 16 év közötti erdélyi (Székelyvarság, Csíkszentlélek), délvidéki (Torda) … "Gyökerek Tábor 2015" bővebben

A Döntés – Kulturális programsorozat (2015)

Az esemény helye és ideje A Döntés hívószóval meghirdetett 19. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat tervezett helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Bp., Rákóczi út 21.) volt, azonban az Uránia kistermeinek 2015 nyári esőzések okozta nagymértékű beázásai miatt programunkat egy másik budapesti moziba kellett áttelepíteni. Új helyszínünk a korábban Örökmozgó Filmmúzeum néven ismert mozi lett, … "A Döntés – Kulturális programsorozat (2015)" bővebben