Menekülés helyett tanulhassanak!

Vannak gyerekek, akiknek menekülniük kell.
Gyerekek, akik akár évek óta nem részesülnek abból, ami járna nekik: az otthon békéjéből és a nevelésből.

Azt szeretnénk, hogy a gyerekek játsszanak és tanuljanak. Részesüljenek gondoskodásban és megfelelő oktatásban, hogy aztán boldoguljanak az életben, ha végre majd hazatérhetnek. Azt szeretnénk, hogy ne kelljen rettegniük és félelemben élniük. Mi, innen, távolról szemlélve az elképzelhetetlent – saját képességeinkhez mérten – lehetőséget teremthetünk mindehhez.

Több millió kisgyermek háborúk áldozataként él szerte a világban. Másik milliónyi kisiskolás korú, máshol a világban, minden reggel izgatottan indul útnak, hogy beülhessen az iskolapadba és belevesse magát az új ismeretek rengetegébe. Nem is tudják, hogy milyen kiváltságos helyzetben vannak: van egy intézmény, ahol mindez biztosítva van számukra napról napra.

A Magyarországtól mintegy 2000 kilométerre fekvő Libanonban, a Frans van der Lugt Központba menekülni kényszerült kisgyerekeket fogadnak szeretettel és elfogadással önkéntes és elkötelezett tanárok és nevelők minden nap. Így a gyerekeknek most már van kitől tanulni, tudásszomjuk kielégítésének így csak a szorgalmu_MG_2155k szabhat határt.

Bejrút északkeleti részén, a Burj Hammoudb negyedben a Jezsuita Menekültszolgálat támogatásának köszönhetően egy olyan intézmény jött létre, amely lehetőséget biztosít szíriai és iraki menekültek oktatására és felzárkóztatására. (A központot a szíriai polgárháborúban terroristák áldozatául esett Frans van der Lugt holland jezsuita atyáról nevezték el.)

Libanonban ma minden negyedik ember szíriai, több mint 1,5 millió menekültet – köztük keresztény családok ezreit – fogadott be a 4 milliós ország. A munkaerőpiac, a lakhatási lehetőségek és különösen az iskolai rendszer azonban nem tudja ellátni a betelepülő tömegeket. A források kiapadóban vannak, korlátozott az iskolai férőhelyek száma is. A Közel-Keleten éveken át elhúzódó konfliktushelyzet miatt a menekült gyerekek hosszú hónapokra, sőt, akár évekre is kikerülnek az oktatási rendszerből, növelve ezzel a kockázatot, hogy egy “elveszett generáció” részévé váljanak. A gyerekek közül sokaknak a Központban indított 6 hónapos oktatási program az első tanulmányi élménye.

Frans van der Lugt Központ (itt egy beszédes videó a központról és a libanoni jezsuita munkáról) a térségben működő kezdeményezések és intézmények közül az egyik leghatékonyabb. Naponta két turnusban, reggel és délután érkezik a 300 diák, hogy részt vegyen a felzárkóztató órákon. Mindenkit szívesen látnak: nem tesznek különbséget a diákok között, legyen szó muszlim vagy keresztény, iraki vagy szír menekültről. A tanárok maguk is egy sokszínű közösséget alkotnak, példát állítva ezzel a békés együttműködésre: vannak közöttük libanoni és szíriai nők és_MG_2051 férfiak egyaránt, helyi lakosok és menekültek is. Önkéntes alapon dolgoznak.

Az ingyenes oktatási program keretén belül figyelmet fordítanak az idegen nyelvek oktatására (arab, francia és angol) annak érdekében, hogy a diákok sikerrel kapcsolódhassanak be a libanoni háromnyelvű oktatási rendszerbe. Az iskoláskorú gyerekek felzárkóztatása mellett óvodai felkészítő program is működik.

“Menekülés helyett tanulhassanak!” kampányunkkal arra hívjuk Önt, hogy járuljon hozzá egy jól működő intézmény hosszú távú fenntartásához.

Hisszük, hogy egy globális problémára helyi szinten létrehozott kezdeményezések nyújthatnak megoldást. Hisszük, hogy minden gyermeknek joga van békés környezetben tanulni, új ismereteket elsajátítani.

Amennyiben  jó szívvel támogatná a bejrúti Frans van der Lugt Központ munkáját, köszönettel fogadjuk anyagi hozzájárulását a Jézus Társasága Alapítványon (JTA) keresztül:

JTA – Menekültszolgálat
10702019-18064333-52900004
Bank: CIB Bank Zrt.
Közlemény: “JMSz” vagy “Bejrút”

Értesüljön a kampány aktuális híreiről, eseményeiről! Kérjük, a megjegyzés rovatba írja be nevét és e-mail címét, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot, hogy tájékoztathassuk Önt rendszeresen a gyermekek sorsának alakulásáról.

Nemzetközi utalás esetén:
Számlanév: JTA – Menekültszolgálat
IBAN: HU23107020191806433352900004
SWIFT: CIBH HUHB
Bank: CIB Bank Zrt.
Cím: H-1027 Budapest Medve u. 4-14.
Közlemény: „JRS” vagy „Beirut”

A „Menekülés helyett tanulhassanak!” kampányunkhoz kötődve az AdjukÖssze oldalán gyors-gyűjtést indítunk a magyar jezsuiták által is támogatott Frans van der Lugt Oktatási Központ egy aktuális, nyári kérése alapján. A bejrúti jezsuita oktatási központ kicsi udvara biztosít helyet az odajáró gyerekeknek szabadban tölthető, játékos időre. Azonban az állandó erős napsütés élhetetlen forróságot okoz a kis udvaron.  Ezért szeretnének felszerelni egy jó minőségű 10×13 méteres, árnyékot adó napellenző ponyvát. Az árnyékoló anyag- és felszerelésének költségére 300 000 Ft szükséges.
2500 Ft-tal egy négyzetméternyi ponyva megvásárlásához járulhat hozzá.

Az adományozási felület elérhető a www.adjukossze.hu/kezdemenyezes/Husito_arnyekot_a_gyerekeknek linken.

Hírek, frissítések

A névadóról – ki volt Frans van der Lugt jezsuita atya?
Tízezrek menekültek el Homsz városából a lázadók és a kormányerők összecsapásai elől. Azonban voltak, akik nem tudtak, vagy nem kívántak menekülni, otthonukat elhagyni. Frans atya kitartott a maradókkal, az utolsókig.
Tovább olvasom…

AMIT A KÖZPONTRÓL ÉS A GYŰJTÉS HÁTTERÉRŐL TUDNI ÉRDEMES

A magyar jezsuiták a bejrúti Frans van der Lugt Központ munkájának támogatására gyűjtenek. Ezt az intézményt – több másik hasonló létesítmény mellett – a nemzetközi Jezsuita Menekültszolgálat (Jesuit Refugee Service – JRS) tartja fenn.

A Libanon fővárosában – Beirut Bourj Hammoud nevű külvárosában – található Központban az Ön támogatásának is köszönhetően sok egyéb mellett az ingyenes oktatási program keretén belül a gyerekek biztos napi étkezéshez jutnak. Illetve megmutatjuk, mégis, mennyiből, mit kaphatnak még a gyerekek. Minden hozzájárulás, minden jó szándék a menekült gyerekek ellátásához és képzéséhez jelent több és több forrást.

– “Tehát, miben fogunk tudni segíteni?”
– “Álljon itt néhány példa:

  • 570 Ft egy doboz színes ceruza,
  • 1 700 Ft egy tanóra,
  • 2 000 Ft egy hátizsák,
  • 3 140 Ft egy idegen nyelvi (frania/angol) tankönyv,
  • 11 400 Ft az internetszolgáltatás havi díja,
  • 12 830 Ft egy kétszemélyes iskolapad,
  • 31 350 Ft a központba járó gyerekek napi étkeztetésének költsége,
  • 85 500 Ft a központ nagy víztisztító szűrője, mely évente cserélendő,
  • 114 000 Ft a központ számára szükséges elektromos áramot termelő generátor havi működési költsége,
  • 427 500 Ft egy új, vízálló tetőszerkezet, mivel jelenleg az eső olykor bizony bejut az iskolatermekbe
  • 1 425 000 Ft a központ épületének havi bérleti díja.”

Mindezek alapján például:

  • 2000 Ft: egy tanítási óra, s hozzá néhány íróeszköz, vagy egy hátizsák egy gyereknek
  • 5000 Ft: egy hátizsák, benne már egy tankönyvvel
  • 10000 Ft: majdnem a központ egy teljes havi internetköltségét fedezi
  • 20000 Ft: öt eltökélt adományozó az iható vizet biztosíthatja a központ számára egy évre
  • 50000 Ft: két nagy adományozó egy egész havi áramról gondoskodhat

Emberséges cselekedet másokon segíteni. Tegyünk emberit, gondoskodjunk együtt a menekült gyerekekről!

Történetek

Kassem története – újra futkoshat a barátaival
képek: Hölvényi Kristóf JRS MENA
Libanon, Baalbek, 2017

Kassem emlékszik a pontos dátumra, amikor az élete örökre megváltozott 2013 augusztusában. A Szíriában tomboló konfliktus elvette gyermekkora nagy részét. Mégis, kész bátran szembenézni az új világ kihívásaival.

Csak nyolc éves volt, amikor bombázás zúdult a szomszédjuk házára – egy pillanat alatt végezve édesapjával és három testvérével. Ő és állapotos édesanyja voltak az egyetlen túlélők. A robbanásban Kassem a jobb lábát vesztette el.

Kassem Libanonba menekült édesanyjával. Ma a Bekaa völgyben található Baalbek az otthonuk. Anyja volt annyira szerencsés, hogy munkát kapott egy bútorboltban, ahol segít összehozni a keresletet a kínálattal.

Kassem a baalbeki JRS Oktatási Központba jár, ahol befogadásra és elfogadásra talált. De mindezeken is túl, lehetőséget kapott megélni valami jót.

“Meg tudok csinálni mindent, amit a barátaim, sőt, olykor még többet” – mondta, majd futásnak eredt lefelé a Központ lépcsőjén.

Kassemnek vannak álmai. Szeretne rajztanár lenni. Valamint ügyes billiárdban, szabadideje jó részét barátaival billiárdozva tölti.

 

Majeda, egy családanya mesél – összetört álmok, de a remény sugarai
képek: Hölvényi Kristóf JRS MENA
Szíria, Jaramana, 2017. március

Damaszkusz vidékén éltek és volt egy kényelmes életük: egy fiatal házaspár három gyerekkel. A férjnek volt egy biztonságos munkája, fizetést kapott, amiből biztosítani tudott a családja számára többet is, mint az alapszükségleteket. Az anya jogi pályán remélhetett szép jövőt, amint a gyerekek befejezik az iskolát.

Hirtelen, 2012 januárjában egy éjszakán az álmaik összetörtek. Egyszerre bombázás és lövöldözés vette körül őket minden felől. Felkészületlenül, menekülniük kellett otthonukból, falujukból Babila-ból, nem tudva, hova mennek, s mi lesz velük. A hideg éjszakát a szabadban töltötték. Kisfiúk, Muhammad még csak öt napos volt. Következő reggel nagy nehézségek között eljutottak egy másik faluba, ahol néhány rokonuk élt. Ott fedelet találtak maguk számára egy rövid időre, de ismét útra kellett kelniük, mert rokonaik nem tudták támogatni őket.

A vándorlás, a túlélésért való küzdelem volt a sorsuk hosszú hetekig. Végül elértek Jaramana-ba, a Damaszkusztól 10 kilométerre keletre fekvő városba. Amikor Majeda elmeséli, min kellett neki és családjának átmennie, fájdalom van a szavaiban, de nem gyűlölködés, neheztelés, vagy keserűség, ami akár jogos is lehetne. Sokkal inkább csillog a szeme, ahogy a gyermekeire néz, akik ott kuporognak mellette.

A helyiség, ahol jelenleg élnek, mint egy sötét kis lélekvesztő. “Szerencsések” voltak, hogy bérbe vehették a lelketlen építtetőktől. Ezek az építmények gomba módra nőttek ki a földből mindenfelé a környéken, szállást biztosítva ezernyi belső menekültnek (Internally Displaced Person, IDP), akik Szíria északi területeiről és a Damaszkusz környéki falvakból érkeztek Jaramana-ba. Az ablakok polietilén lapokkal vannak betakarva, nincs áram, víz, vagy épp higiénia. Azonban Majeda és férje elégedettek, hogy legalább tető van a fejük felett.

Amikor megérkeztek, a Jezsuita Menekültszolgálat (JRS) volt az első, aki segített, mondja Majeda, takarókat, élelmiszer készletet és egyéb nélkülözhetetlen tárgyakat biztosítva számukra a továbblépéshez. Szerencsére, a férj, Ammar, biztonságos állást tudott vállalni JRS-nél. Az élet most egy kicsit elviselhetőbb számukra, és Majeda reménnyel néz a holnap felé.

“Mindig is ügyvéd akartam lenni” – mondja Majeda. “Leérettségiztem, s akkor, nos, férjhez kellett mennem. Amikor találkozom más nőkkel, és meghallgatom, miken kellett átmenniük, azt kívánom, bárcsak harcolhatnék értük jogi úton. De lehet, hogy ehhez számomra már túl késő. Talán a lányom, Amal (nyolc éves) jogász lesz majd.” Azonban Amal a maga félénkségével határozottan rázza a fejét, hogy nem. “Oké – válaszol Majeda –, akkor majd pár év múlva visszamegyek jogot tanulni.” Omar (tizenegy éves), a legidősebb fiúk kicsit körültekintőbb, amikor arról kérdezem, mi szeretne majd lenni.

“Orvos, – mondja – mert szeretnék segíteni a beteg és a megsérült embereken.”
Muhammad – a most négy éves – az egész beszélgetés alatt csak mosolyog; a konfliktus csúcsa idején születve ő igazán soha nem tapasztalhatta meg a “normális” gyerekkort.

Majeda számára Jaramana-ban élni nem egyszerű.
A város menekültektől zsúfolt: palesztinok, irakiak és egyéb népek. Becslések szerint a hat éves polgárháború Szíriában közel négy millió belső menekültet teremtett, és nagy többségük Jaramana-ban keresett magának menedéket. Az újonnan érkezők könnyen váltak a már ott élők áldozataivá, szinte bármilyen szempontból. Az emberek többnyire gyanakvóak mindenki mással szemben. A helyiek neheztelnek a menekültekre. Külön sorok vannak a kenyér vásárlásnál: egy a helyi lakosoknak s egy másik a menekültek számára – utóbbi jóval hosszabb.

Majeda számára nem okoz problémát sorban állni kenyérért, vagy gyermekeit tanulni vinni a központba. Nem veszi zokon. Láthatóak a háború sebei az arcán, de látszik köztük a lángolás: a remény sugaraiban való hité, amiért szelíden rajong, hogy egyszerre egy új és jobb holnapot teremtve törnek majd ki.

(Cedric Prakash SJ írása alapján)

 

Mariyam története – az iskola lehetőséget ad a diákoknak jövőt álmodni
képek: Hölvényi Kristóf JRS MENA
Libanon, Bejrút, 2017. március

Bourj Hammoud (Bejrút, külváros)
Mariyamnak hívnak, Szíriából jöttem. 2000. július 11-én születtem Idlib tartományban, Jisr El Shughourban. Első osztályos koromig Idlib városban tanultam. De nagyon fiatalon el kellett hagynom az osztályt és a rokonaimat, mert apám munkája miatt Damaszkuszba, Duma-ba költöztünk. Meg voltunk lepve attól, ami fogadott minket. Új környezetbe kerültem, de ahogy teltek a napok, hónapok, évek, mindent megszoktam: az embereket, a helyeket, a szokásokat és a hagyományokat. Néhány napokra jártunk csak vissza Idlibbe meglátogatni apám családját.

Soha nem gondoltam arra, hogy valaha életemben elhagyom Sham-ot (Szíriát), de abban az időben valamilyen okból kitört a háború és megkezdődött a pusztítás. Távoznunk kellett, és nehéz idők jöttek. Damaszkusziak segítségével sikerült kijutnunk és visszatérnünk Idlibbe. Ott, ismét meg kell kellett szoknom az iskolákat, a szokásokat és az embereket. Ismét új életet kezdtem.

Ebben az időben az életem megváltozott. Belefáradtam az iskolaváltásokba, az új emberekkel  új kapcsolatok kialakításába. Szerencsére, minden tantárgyat teljesítettem, és egészen hetedik osztályig Jisr El Shughour-ba járhattam. Rövidesen, a rombolás légkörében Idlibet is elérte a pusztítás és a háború. Zavargások és ostrom, az elmondhatatlan félelem idejét éltük. A családom lassan darabokra hullott, mindenki távoli helyekre költözött, messze egymástól. Amikor el kellett költöznünk egymás közeléből, úgy éreztem, hogy a lelkem egy része elhagyja a testemet, elveszítem, és nem is fogom már látni soha többet. Napok és hónapok teltek el anélkül, hogy beszélgethettünk volna, és kényszerítenem kellett magamat, hogy éljek tovább azok nélkül, akiket szeretek, mindig remélve, hogy egyszer még újra láthatjuk egymást.

Youth Club, JRS, Lebanon

Ifjúsági klub, Libanon – JRS

Meddig leszünk képesek kitartani? Úgy terveztük, hogy Törökországba megyünk, de hirtelen megváltozott a döntés, s inkább Libanonba jöttünk. Ezzel együtt azt is eldöntöttük, hogy mindent hátra hagyunk, a házunkat, az országunkat, barátainkat és rokonainkat. Anyám és apám éltek itt, Libanonban, Achkout-ban 15 évig. Azzal a tudattal készültünk Libanonba, hogy ott majd Ahmad unokatestvérem mindent biztosítani tud számunkra, de hirtelen hónapokra elvesztettük a kapcsolatot Libanonnal. Míg egy napon végül úgy döntöttünk, eljövünk, és Istennek hála biztonságban meg is érkeztünk. Meglepődtünk, amikor megtudtuk, hogy Ahmad felmondott a munkahelyén, így semmit sem tud biztosítani számunkra. Tanourine-ba mentünk tehát, ahol a nagybátyám tartózkodott. Az első napok, amíg vendégül látott minket, gyönyörűek voltak, de találnunk kellett egy saját lakóhelyet, mert nem akartunk senki számára terhet jelenteni. Egy házban húzódtunk meg, amíg meg nem alapozzuk az ottani életünket. A ház tele volt rovarokkal és patkányokkal. Majd egy faházba költöztünk, aminek lényegében egyetlen ablaka sem volt. Jelenleg pedig egy apartmanban élünk a hatodik emeleten, ahol nincs lift.

Minden nehézség ellenére, amin keresztül megyünk, minden egyes lépésnél hálát adunk Istennek mindenért. S várjuk a felszabadulást.

Találkoztam új barátokkal, ismét, amikor először Libanonba érkeztem, s azóta is együtt vagyunk. Jelentkeztem egy francia tannyelvű és tantervű iskolába, nyolcadik osztályba. Nagyon nehéz számomra, mivel gyerekkoromban nem tanultam ilyen formán, de még mindig jobb ez, mint más intézmények, melyek nem adnak továbbtanuláshoz megfelelő bizonyítványt.

Igaz, hogy itt a tanulás nehéz feladat számomra, de a JRS iskola nagyon kedves velem, segítséget ad a nehéz kérdéseknél, s így segít fejlődni. Mostanra már van több bizonyítványom: a Vöröskereszttől, valamint tréning bizonyítványok elsősegély, smink és angol tárgyakból. Szeretnék pszichiátriai nővér lenni, mert szeretek meghallgatni másokat és segíteni rajtuk. Szükségem lesz egy szobára, ami úgy van kialakítva, ahol pihenni tudnak, s jól érzik magukat az emberek. Természetesen a barátaimmal gyakorolok erre, s arról álmodom, hogy mindez megvalósul.

Félénk természetem van, nem vagyok túl bátor, de szeretek segíteni mindenkin, aki segítségre és támogatásra szorul. Jó szívem van, és bár már átmentem nagyon bonyolult problémákon az eddigi életem során, de hálát adok az Úrnak a türelemért, hogy mindezeken túljutottam, s egyáltalán, mindenért.

 

Stefan Hengst SJ – amikor nincs más út
JRS MENA libanoni munkájának 44 éves német vezetője
Libanon, 2016

Már közel 1,8 millió szír menekült él Libanonban, ahol az állampolgárok száma csupán 4 millió. A menekültek befogadása sok erőt követel, de ahogy a JRS (Jesuit Refugee Service, nemzetközi Jezsuita Menekültszolgálat) országos koordinátora, Stefan Hengst atya nyomatékosítja, nincs más út.

Hatodik (hetedik) éve zajlik a polgárháború. Sok szír már a kezdetek óta menekülni kényszerül, míg mások számára a háború borzalmai és a menekülés még csak néhány hónapja kezdődött. A Jezsuita Menekültszolgálat munkájának fontos része a családlátogatás. Jövünk és hallgatunk. Van, hogy tudunk tanácsot adni, vagy valós segítséget nyújtani. A családlátogatásban dolgoznak velünk szír munkatársak, akik önmaguk is menekülőkként élnek.

részlet a libanoni munkáról szóló filmből

A dokumentumfilm ide kattintva elérhető.

Nehéz választás
Egyszer, amikor új munkatársat kerestünk, az interjún az első jelentkező egy, a szüleivel és a testvérével másfél éve Libanonban tartózkodó fiatalember volt. Aleppóból ismert minket, ahol egy JRS csapat munkálkodott. Azért hagyta el Aleppót, mert már nem maradt semmije: a házukat lerombolták, mindenüket elvesztették. Libanonban alkalmi munkákból igyekszik a legszükségesebbeket előteremteni családja számára. Jelenleg naponta 12 órát dolgozik egy étteremben. Mindezek ellenére nagyon hálás, mivel a család együtt van és mindenki egészséges.
A második jelentkező Homsból jött, ő is dolgozott a JMSZ-szel Szíriában, és szintén másfél éve volt Libanonban. A családja házát lerombolták, az apukája ott halt meg a tűzben. Most egyedül van anyukájával, és nincs szállásuk, ezért mindig máshol alszanak, ahol épp helyet tudnak találni maguknak néhány napra.
E két fiatalember közül kellett választanom.

300 gyerek jár a JRS óvoda csoportjaiba.
A JRS 100 helyen szervez iskolai programokat csak Bejrútban.

Több gyerek, mint hely…
Az iskoláinkban és óvodáinkban egyaránt ez a helyzet. Az igény többszörösen magasabb, mint a szabad hely. Egy jezsuita testvérem meghívott az első tanítási napra, hogy támogassam a csapat lelkét. Reggel 150 új gyereket fogadtunk az óvodába, ezzel meg is teltünk. A délután valamivel nehezebb volt. Sok gyerek sírt, mivel voltak, akik még sosem szakadtak el az anyukájuktól. Ezért sírtak a fiúk. De volt egy lány, aki keservesen sírt, mert nem talált ülőhelyet magának. Szerencsére voltak köztünk szociális munkások, és a tanáraink is értettek a kicsikhez. Általában a sírás abbamaradt, amint elkezdődött a tanítás egy pár játékkal felvezetve.

Beszéltünk az anyákkal
“Végre minden rendben.” Ezt hallottunk az anyukáktól. Örülnek, hogy nálunk vannak a gyerekeik. Az állami intézményekben sok verést kaptak és hátrányos megkülönböztetés érte őket. A tanárok azonban túldolgozzák magukat, a gyerekek keveset tanulnak, és mindig lemaradnak. Természetesen, mint menekültszolgálat, próbálunk mindig valamit tenni, de a legfontosabb, hogy elsősorban beszéltetünk és meghallgatunk.
Az anyukákkal való társalgás hirtelen adta magát. Meglepetésemre volt két anyuka, akik beszéltek angolul. Mindketten a JRS nyelvtanfolyamain tanultak.

a helyi kampány banner képe (fotó: Hölvényi Kristóf JRS MENA)

Kisebb sikereknek is örülünk
A kicsi sikereknek kell örülni. A nagy és elvont számok a médiának és az adományozóknak járnak. Nekünk az egyén számít. Frido Pflüger atya meglátogatott minket, és elkísérte a csapatot egy családlátogatásra. Később mondta egy férfi, hogy Frido atya volt az első európai, aki a kis szobájában meglátogatta. Örült és büszke volt rá.
De változtat bármin is az, amit mi teszünk, a nagy csapás fényében? Igen, változtat. Bár sok erőt igényel. Erőt az összes munkatárstól, akik az emberek közelében munkálkodnak. Egy családlátogató csapat azt vetette fel, hogy ne menjünk naponta öt családnál többhöz. A kimerültségre hivatkoztak, de nem arra a fajta kimerültségre, amit az ide-oda futkosás okoz, hanem arra, amit a menekültekkel való együttérzés okoz.

Hivatalos menekültpolitika
A menekültek története nem csak Szíriáról és a menekülésről szól, hanem a libanoni életükről is. Az életkörülmények egészen különbözők. A Bekaa-völgyben sokan sátrakban élnek, mások drága bérszobákban, vagy befejezetlen házakban. Mindent hasznosítanak, ami a természeti hatások ellen védelmet nyújt. Általában a szomszédok megvannak egymás mellet, habár a hátrányos megkülönböztetés elől nincs menekvés. A hivatalos menekültpolitika nem könnyít a helyzeten. A menekültek számára nincs munkalehetőség, és elméletben minden gyerek járhat iskolába, de ezt sem sikerült a gyakorlatba átültetni.

A harag luxus
Egy 14 éves iskolásunk bekerült egy állami iskolába, ahol sajnos a 8 évesekkel került össze. Ez nem is működött sokáig. Mostanában az utcán látjuk őt. A helyi autóműhelyekben dolgozott egy keveset. Meglátogatott minket és beszélt egykori tanáraival. Inkább szomorú, mint dühös, mivel a harag luxus, ami sok energiát igényel. Inkább mi voltunk mérgesek és frusztráltak. Az állam a lehető legjobbat adja a menekülteknek, de túl nagy a krízis. Általános megoldásokkal semmire sem mennek, és sok kézen forgó szóbeszéd rontja a közvéleményt.

A bizonytalan jövő
Mégis, hol a kiút a válságból? A fiatalok nem akarnak visszamenni Szíriába, mondja egy szír ismerősöm, mert Libanonban vette észre, miféle agymosást végzett rajta a szír állam. Most Kanadában él.
Azonban majdnem mindenki úgy véli, hogy nem akar és nem is tud Libanonban maradni. Ellenben egy harmadik ország szintén nagy lépés lenne, és sok bizonytalanságot vonna maga után. A valós megoldás csakis egy politikai szintű lehet. Egy barátom már két éve mondta, hogy hatalomváltásra van szükség, az mindenkinek megfelelne, nincs más elvárás.

Amíg ez az állapot van, a JRS Libanonban marad.
Itt leszünk, és megpróbálunk reményt adni.
Nincs más út.

(Stefan Hengst SJ-vel készült interjú alapján)

 

Mercy In Motionn

A Pápa áldásával, és támogatásának köszönhetően az Irgalmasság Évében elindult egy kampány:
Mercy in Motion (2015-2016)
Célja, hogy további 100 ezer menekültet oktatásban részesítsen, olyan országokban, mint Libanon, Szíria, Irak, Közép-afrikai Köztársaság, Kongó és Dél-Szudán.
További információ: www.mercy-in-motion.org